Hát igen. Alapvetően nagy várakozással tekintettünk a nyaralás elébe de azért az elején úgy tűnt a legjobban sikerült helyett a legvacakabb utazásaink sorában lesz dobogós. Végül azért nem így lett :)
E helyütt megemlékeznék arról, hogy mennyire pofátlan lehúzást csinált a kedves LF Repülőtér üzemeltetője. Az ottani parkolás, autóelhelyezés ugyanis eddig sem volt olcsónak mondható, de azért az sokkoló volt, hogy amikor behajtottunk, kipakoltunk és a minket hozó autó kiment, az már túllépte a 3 percet (!!!), így bizony fizetnünk kellett, nem is keveset. Kettőezer Forint volt az ára annak, hogy megpróbáltunk csomagtologató kocsit keríteni. Ami mellesleg nem volt. Agyam elszáll... Visszafelé tapasztalhattuk, hogy az érkezési oldalon vannak ilyen kis kocsik, egy Euróért. Isten hozott Lehúzásországban!
Az első este is kalandos lett a repülést követően, de ez vésővel lett bevésve a családi legendáriumba, így a részleteket fedje homály ;) Node... megérkeztünk, lecuccoltunk és a hotel nagyon tetszett. Alaphelyzetből nem rendeltünk légkondit, de sajnos itt is tele van minden mini, de csípős szúnyogokkal, mint Korfun, így végül behódoltunk. Szükség amúgy nem lett volna rá, mert a levegő a szobában kellemes volt, köszönhetően az állandó szélnek.
Na igen, a szél. Az volt életünk első hetében mindennek a megkeserítője. És itt most ne arra a kellemes szellőre gondoljunk, ami mindig lengedez, aka fúj, Krétán és úgy általában a szigeteken. Nem, ez a szél néha viharos erősségű volt és 3-4 nap elteltével már hideg is volt. És azért egy olyan nyaraláson, amikor a programok java a tengerben vagy medencében hűsölünk vagy a tengerparton homokozunk, na ott azért betesz, ha kedved sincs bemenni a vízbe. Ráadásunk a prognózis is nagyon gyatra volt, mert érdeklődésünkre, hogy ez itt általános-e, a mosolygós válasz az volt, hogy persze. Vagyis nem is számíthattunk javulásra. Ez egyszerűen nem fért a fejünkbe, mert szemmel láthatóan nem is tettek semmit, hogy a szél ellen védekezzenek.
Így az első napok az amúgy idilli környezetben kicsit finnyogósak voltak. Pedig a tenger szuper meleg volt, rajta hatalmas hullámok (a szélnek köszönhetően). A krétaiak pedig valami eszement mód kedvesek úgy alapból is, de a gyerekekkel mindenki übercuki. Szinte nem volt olyan 20 év feletti ember, aki ne úgy ment volna el a gyerekek mellett, hogy egy mosolyt vagy simogatást ne adott volna nekik. Játszottak, beszélgettek, kedveskedtek velük, apró ajándékokat adtak nekik.
Másik érdekessége a helynek az volt, hogy nagyon sok a fekete hajú, de kék szemű ember. Vajon ez a sok odatelepült hidegországbeli (angol, német, finn) génbehurcolása, vagy olyan speckó és szűk környezetben fennmaradt génállomány-e, mint amit Egyiptom déli részén is megfigyeltünk. Ott ugyanis a helyiek mások voltak, mint az északi emberek és feltűnő hasonlatosságot mutattak az ősi szobrokon található fáraókkal.
Stalis egy kisváros Malia és Herossinos között, a mi szakaszunkon gyakorlatilag egy utcára korlátozódott, ami két oldalon tele volt bárokkal, bóvliboltokkal, szőrme-, táska- és ékszerüzletekkel :) Járda nem volt, így nem volt túl nyugis ott kóricálni, miközben döngettek mellettünk a különböző járművek. Bóklászási hajlamainkat így csak részben sikerült kiélni, egyszer Agios Nikolaoszban, egyszer pedig a fő városban, Heraklionban. Mivel a végén azért igazi, dögletes nyaralóidőnk is volt, viszont a szigetből annyira sokat nem láttunk, így motoszkál bennem, hogy ide vissza kellene még jönni, ha már a törpék is nagyobbak lesznek és be lehet járni velük mindent. Mert bizony sok szépet nem láttunk, ez a belekóstolás után is nyilvánvaló lett. Na majd tíz év múlva :))
Közben felmásoltam a fotókat, így azokra támaszkodva próbálom ráncba szedni az emlékeinket.
A tenger és a partja is szuper volt. Isteni homok, némi sziklás rész, ahol a nyugisabb napokon rengeteg halat láttunk. Az utolsó reggelen még etetnünk is sikerült őket, így hallevesben úszkálhattunk, amire még én sem számítottam. Sajnos a nagy hullámok, amik egyébként az élmény velejét adták itt eléggé bekavartak, mert vagy a homokot kavarták fel, átláthatatlanná téve a vizet, vagy minket verdestek pofán, amikor feljöttünk levegőt venni. Ha viszont nem akartunk mást, csak hullámzani, akkor ez a mi helyünk volt. Magas és vad hullámok, lassan mélyülő part. Nana volt a bevállalósabb, de miután rádumáltuk már a Kicsis Huszár is vígan fickándozott a habokban. Utána mindig egy gyors medencézés következett, ahol láthattuk, hogy igenis volt értelme a két hét úszásnak is. Ugyan hivatalosan csak siklani tudnak, de ennek köszönhetően már a vízre felfeküdve, vagy tempósan a víz alatt úsznak a maguk technikájával. A. nem egyszer hozta rá a frászt idegenekre, amikor a tenger felől futva közeledett és belevetette magát a számára még mély vízbe. Persze mi is mentünk utána, de volt 10-20 mp, amíg látszólag senki nem felügyelte. Amúgy az emberek nagyon figyeltek egymás gyerekeire és ez jó :) A víz után a legtöbbször a homokba forgatták magukat, hogy ne fázzanak, így a panírpulyáknak estére még a s*ggük lukából is homok folyt.
Folytatom még...
E helyütt megemlékeznék arról, hogy mennyire pofátlan lehúzást csinált a kedves LF Repülőtér üzemeltetője. Az ottani parkolás, autóelhelyezés ugyanis eddig sem volt olcsónak mondható, de azért az sokkoló volt, hogy amikor behajtottunk, kipakoltunk és a minket hozó autó kiment, az már túllépte a 3 percet (!!!), így bizony fizetnünk kellett, nem is keveset. Kettőezer Forint volt az ára annak, hogy megpróbáltunk csomagtologató kocsit keríteni. Ami mellesleg nem volt. Agyam elszáll... Visszafelé tapasztalhattuk, hogy az érkezési oldalon vannak ilyen kis kocsik, egy Euróért. Isten hozott Lehúzásországban!
Az első este is kalandos lett a repülést követően, de ez vésővel lett bevésve a családi legendáriumba, így a részleteket fedje homály ;) Node... megérkeztünk, lecuccoltunk és a hotel nagyon tetszett. Alaphelyzetből nem rendeltünk légkondit, de sajnos itt is tele van minden mini, de csípős szúnyogokkal, mint Korfun, így végül behódoltunk. Szükség amúgy nem lett volna rá, mert a levegő a szobában kellemes volt, köszönhetően az állandó szélnek.
Na igen, a szél. Az volt életünk első hetében mindennek a megkeserítője. És itt most ne arra a kellemes szellőre gondoljunk, ami mindig lengedez, aka fúj, Krétán és úgy általában a szigeteken. Nem, ez a szél néha viharos erősségű volt és 3-4 nap elteltével már hideg is volt. És azért egy olyan nyaraláson, amikor a programok java a tengerben vagy medencében hűsölünk vagy a tengerparton homokozunk, na ott azért betesz, ha kedved sincs bemenni a vízbe. Ráadásunk a prognózis is nagyon gyatra volt, mert érdeklődésünkre, hogy ez itt általános-e, a mosolygós válasz az volt, hogy persze. Vagyis nem is számíthattunk javulásra. Ez egyszerűen nem fért a fejünkbe, mert szemmel láthatóan nem is tettek semmit, hogy a szél ellen védekezzenek.
Így az első napok az amúgy idilli környezetben kicsit finnyogósak voltak. Pedig a tenger szuper meleg volt, rajta hatalmas hullámok (a szélnek köszönhetően). A krétaiak pedig valami eszement mód kedvesek úgy alapból is, de a gyerekekkel mindenki übercuki. Szinte nem volt olyan 20 év feletti ember, aki ne úgy ment volna el a gyerekek mellett, hogy egy mosolyt vagy simogatást ne adott volna nekik. Játszottak, beszélgettek, kedveskedtek velük, apró ajándékokat adtak nekik.
Másik érdekessége a helynek az volt, hogy nagyon sok a fekete hajú, de kék szemű ember. Vajon ez a sok odatelepült hidegországbeli (angol, német, finn) génbehurcolása, vagy olyan speckó és szűk környezetben fennmaradt génállomány-e, mint amit Egyiptom déli részén is megfigyeltünk. Ott ugyanis a helyiek mások voltak, mint az északi emberek és feltűnő hasonlatosságot mutattak az ősi szobrokon található fáraókkal.
Stalis egy kisváros Malia és Herossinos között, a mi szakaszunkon gyakorlatilag egy utcára korlátozódott, ami két oldalon tele volt bárokkal, bóvliboltokkal, szőrme-, táska- és ékszerüzletekkel :) Járda nem volt, így nem volt túl nyugis ott kóricálni, miközben döngettek mellettünk a különböző járművek. Bóklászási hajlamainkat így csak részben sikerült kiélni, egyszer Agios Nikolaoszban, egyszer pedig a fő városban, Heraklionban. Mivel a végén azért igazi, dögletes nyaralóidőnk is volt, viszont a szigetből annyira sokat nem láttunk, így motoszkál bennem, hogy ide vissza kellene még jönni, ha már a törpék is nagyobbak lesznek és be lehet járni velük mindent. Mert bizony sok szépet nem láttunk, ez a belekóstolás után is nyilvánvaló lett. Na majd tíz év múlva :))
Közben felmásoltam a fotókat, így azokra támaszkodva próbálom ráncba szedni az emlékeinket.
A tenger és a partja is szuper volt. Isteni homok, némi sziklás rész, ahol a nyugisabb napokon rengeteg halat láttunk. Az utolsó reggelen még etetnünk is sikerült őket, így hallevesben úszkálhattunk, amire még én sem számítottam. Sajnos a nagy hullámok, amik egyébként az élmény velejét adták itt eléggé bekavartak, mert vagy a homokot kavarták fel, átláthatatlanná téve a vizet, vagy minket verdestek pofán, amikor feljöttünk levegőt venni. Ha viszont nem akartunk mást, csak hullámzani, akkor ez a mi helyünk volt. Magas és vad hullámok, lassan mélyülő part. Nana volt a bevállalósabb, de miután rádumáltuk már a Kicsis Huszár is vígan fickándozott a habokban. Utána mindig egy gyors medencézés következett, ahol láthattuk, hogy igenis volt értelme a két hét úszásnak is. Ugyan hivatalosan csak siklani tudnak, de ennek köszönhetően már a vízre felfeküdve, vagy tempósan a víz alatt úsznak a maguk technikájával. A. nem egyszer hozta rá a frászt idegenekre, amikor a tenger felől futva közeledett és belevetette magát a számára még mély vízbe. Persze mi is mentünk utána, de volt 10-20 mp, amíg látszólag senki nem felügyelte. Amúgy az emberek nagyon figyeltek egymás gyerekeire és ez jó :) A víz után a legtöbbször a homokba forgatták magukat, hogy ne fázzanak, így a panírpulyáknak estére még a s*ggük lukából is homok folyt.
Folytatom még...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése