Muszáj az első napot is emlékbefőttbe csomagolni, mert pozitív hozzáállású reggelből ilyen mértékű idegbeteg nap még nem született :)
Pozitivitás kezdete:
Apjuk barátjának lánya született, sorrendben a negyedik, de a harmadik gyerektől már új csapatban játszott. Mit kell ilyenkor, naná, hogy berúgni. És Agárdon, így az este az enyém volt, nincs is ebben hiba. Kértem a Zapjukat, hogy gondoljon rá, milyen szarul volt a múltkor már egy kevés sörtől is, inkább már ne igyon. Legalábbis sokat ne. Nos megfogadta a tanácsomat és egyáltalán nem ivott! Sört... szóval reggel nem volt szép látvány, el is vonult szenvedni, de ez eddig pipa, erre számítottam.
Eső esett, így művészlelkű porontyaimnak előszedtem az üvegfestéket, hogy mielőtt végképp beszáradnak, hát tegyünk velük egy próbát. Irdatlan sikere volt - Nanánál, mert Nagyobbik elvonult vonatot építeni... Szóval oldószeres festés és csillámpor ide vagy oda végül igencsak sikeresen telt el a délelőtt, közben még a lakást is sikerült kipucolni meg egy kicsit vasaltam is.
Aztán dél körül fordult a kocka... átjöttek a nagyszülők és ők néha mintha egy őrületkapcsolót nyomnának be a gyerekeken, valahogy ismét minden felborult. Pedig igazán jófejek, hoztak ebédet is, de valahogy a túlzott engedékenység de eközben mindigrászólás sajátos keveréke ezzt hozza ki. Mire alvásra került a sor én már eléggé idegbajos voltam így amikor végül az alváshoz terelgettem a csürhét és a lépcsőn sikerült elejtenem a teli levesestálat, na akkor meglehetősen nagyot durrant az agyam. Szemem sarkából a hangos szitkozódás és ajtócsapkodás közepette csak azt láttam, hogy még a kutya is menekülőre fogta. Amúgy nálunk keresni kell az olyan ajtót, amit úgy jóízűen be lehet vágni, mert vagy nincs ajtó, vagy vacak és nem zár/csapódik rendesen.
Summa summárum a kutya úgy betojt, hogy nem bírtam előcsalogatni, pedig a maradványok darabos részét igazán felnyalhatta volna, így a döglődő porszívó tette meg nekem azt a szívességet, hogy eltüntette a cucc vastagját. Majd jött a zsíros szmötyi lépcsőről felkaparása és este, amikor a lépcső alatti helyiségbe bementem, akkor láttam, hogy biz oda is lecsorgott az éltető nedű, ami vidáman csöpörészett lefelé...
Feltakarítottam és jött a következő etap, ugyanis Nana minden kérlelés, hízelgés, fenyegetés, veszekedés ellenére is megmakacsolta magát és nem akart aludni... Végül mondtam a kis majd3évesnek, ogy ha nem tetszik, menjen föl egyedül (ez korábban mindig bevált). hát fölment... rövid idővel később én is utánaosontam, mert eszembe jutott, hogy a bedugott porszívó még ott figyel a felmosóvödör mellett, ami nem egy gyerekbiztos kombó. A delikvens vidáman játszott a konyhában. Maradhatott is volna ennyiben a dolog, de nemá'. Apa K.O. én meg aludni akartam, mert du. megbeszélésem volt plusz este kimenőm! Belevágtunk az izmozásba. Én bevittem a kuckóba büntibe (a mosókonyhán és a vizesblokkokon kívül az egyetlen hely, ahol esetleg ott-tartható a gyerek), ő meg ordítva mászott kifelé, hogyaszongya: Büntibe akaro meniiii! A konyhában akarok hisztiiiiznihihihiiiiii (értsd: rajzolni)
Amikor már habzott a szája - és ez nem vicc - akkor jött az Isteni szikra a kizökkentés/lenyugtatásra. Betettem Bizek Emi álomszép CD-jéről az első számot. Elvileg ezt hallgattuk még magzat korában, de nem hinném, hogy emlékszik, hiszen utána ezt az élményt sosem elevenítettük fel. Kizökkentésnek jó volt, kussolás, csodálkozás és így már hagyta, hogy ringassam. kérdezte: ez mi? Mondom ezt hallgattuk, amikor még Anya pocakjában voltál. - És most is ott vagyok? kérdi. - Nem, szeretnél? - Igen-felelte.
Így bebugyoláltam egy puha, meleg takaróba, befúrta magát az ölembe és ringattam, amíg el nem aludt.
Ezzel én is meglehetősen lenyugodtam, nézegettem a szép kis pofiját, mennyire más már, mint majdnem három éve volt, már semmi babás nincsen benne. Aztán betoltam az ágyba és a maradék fél órámban lemondtam az esti találkozómat.
