2014. július 25., péntek

Félév

Hat hónap és másfél nap. Biometriai adatokkal nem szolgálhatok, valahogy mostanában kell majd dokihoz mennünk, utána megmondom.

E. már sikeresen fekvőtámaszozik és helyváltoztató céllal emelgeti tomporát. közben, nyög, szuszog, vicsorog és persze vigyorog is. Egy merő jókedvgombóc a gyerek.

Hozzátáplál-gatunk. Inkább csak kóstolgatás, de nagyon lelkes

Mai produkciója: Fekszik a kiságyban a játékai plusz egy cumi közt. Várható volt már, hogy elpilled, azért tettem be. Így is lett, kezdett egyre jobban fészkelődni, amikor is felmarkolta a cumit, majd próbálgatni kezdte a szájába. Ha nem paszsolt, fordított rajta, míg bele nem talált a helyes oldalával. Néha kiejtette, akkor megint. Volt, hogy úgy ejtette ki, hogy a mellkasa alá került, vagyis nem érte el a kezével, akkor lendületes popóemelentyűt követő testsúlyáthelyezés következett, mígnem ismét a keze ügyébe került a cumi és kezdte előröl. Tudom, elfogult anyuka, de szerintem ez akkor is nagy produkció egy hathónapostól.

A tükör lényegére is rájött ma. A tükörben nézte, ahogy keresztanyám bohóckodik neki, egy darabig kereste őt is és magát is a tükör mögött, majd ledermedt és hirtelen hátrafordult. Na? Ugye, hogy zseni? Na-na?

Csereperő verebek és felkancsúrozott packó

A hálásan cserepelő kisveréb az A. macskaszájból mentett verebe. Meghallotta a kétségbeesett csiripolást, riasztotta Gabi mamát és közös erővel megmentették a kisverebet. Akinek csodák-csodája (úgy véljük) semmi baja sem lett. pihent nálunk pár órát egy dobozban, majd az erdőben elengedtük és pikk-pakk eltűnt az aljnövényzetben. Nos persze ez csak megfelelő körítéssel sikerülhetett, miszerint "felhívtunk" egy állatorvost, aki elmondta, hogy az a legjobb, ha elengedjük. Aztán persze minden madárcsicsergésből azt hallottuk ki, hogy visszajött a kisveréb (meg a családja, meg az anyukája meg a barátai) megköszönni, hogy megmentettük a családtagjuk/fiókájuk/barátjuk életét.

A packó kancsúrozás pedig a játék lova (ló=paci=pacika=packó) felkantározása. Csak nem emlékezett pontosan a szóra, de odaseneki.

Ha már itt tartunk M-t meg rettentően zavarja, hogy a Világegyetem végtelen. Annyira, hogy a gondolattól néha aludni sem tud. Nem vicc :) Tényleg nem. De vicces