2013. június 28., péntek

Bókot kaptam

"Szerintem nagyon megérdemled a boldogságot, jó anya vagy, és gondolom, ha van valami váróterem, ahol a gyerekek lelkei várják a megfelelő anya-buszt, akkor amikor a te petesejtjeid érnek oda, a gyerekek egymást taposva akarnak beszállni..."

Köszönöm :)

2013. június 26., szerda

Sztárfotó

Ehh, nem tudom miért forgatja be, na mind1. w9d4, szívhang rendben. Eleinte megszeppenten kuporgott, de a végén azért odaintegetett. A (mellesleg végtelenül kedves és aranyos) UH-os dokinő szerint nem tetszett neki, hogy megzavartuk a nyugalmát. Körülnézett "kívül is", hogy lakik-e ott valaki, de szerencsére nem.

Viszont ami gebasz, az az, hogy a 12 hetes UH alatt nyaralunk. Vagyis a csak ilyenkor elvégezhető tarkóredő mérést nem lehet mással pótolni, mint magzatvíz minta vétellel. Na még megy a sakkozás meg a könyörgés és egyezkedés, hátha ki tudunk találni valamit, hiszen csak 2-3 napról lenne szó, amennyivel hamarabb kellene vizsgálni. Még nem egyértelmű, hogy lecsúszunk erről, ez majd elválik.

A kisbabánk - hogy Márk szavaival éljek, mert így emlegeti - már 2,7cm hosszú. A belső monológjaimban, amikor gondolatban Péterrel beszélek meg valamit meg folyton úgy ugrik be, hogy a fia így meg a fia úgy. Hát majd elválik :)

2013. június 17., hétfő

Éjjel az erdőben

Adott egy jónak ígérkező program, meg két korban oda nem illő gyerek, de azért megpróbáltuk. Délelőtt lefárasztottuk őket a fürdőben, így aludtak este hatig, félhétig, aztán a fejfájós Apát otthonhagyva Anyuékkal nekivágtunk. A csoport gyülekezőhelyén láttam, hogy bár a mi gyerekeink a legkisebbek, azért nem mi leszünk a csapat bénái.

Mert a program az volt, hogy megyünk este 8-tól éjszakai vadlesre az erdőbe. A logikusnak tűnő felszerelésre (zárt cipő, hosszú nadrág, elemlámpa) a hirdetményen külön felhívták a figyelmet, mégis csak a csapat fele rendelkezett vele. Az is látszott az első pillanattól kezdve, hogy itt néhány szerencsétlen bogáron vagy békán kívül minden elkerül majd minket fél mérföldre, hiszen a csapat suttogásától zengett az erdő. Sebaj, nekünk elég volt az is, hogy éjjel vagyunk az erdőben zseblámpával :)

M. lelkesen magyarázott a vezetőbácsinak, A. meg boldogan csacsogott és nevetgélt barátnőjével (aki a barátnőm kislánya) olyasmiken, hogy egy szúnyog szállt az orrára (bzzz), és ő meg lecsapta így (és mutatja). Na ezen nagyon lehet ám rötyögni.

Végül valóban csak pár bogarat, békát és ebihalat láttunk, ellenben legközelebb tutira kimegyünk a saját szakállunkra, mert állítólag olyan sok arrafelé a vad, hogy ha kussolunk, simán láthatjuk őket.

Addig meg szórakoztattak minket a városi állatok. A pálmát az a nő vitte, aki kicsike fiacskájával (ezt mind életkorban, mind súlyra cinikus hangsúllyal írom) sorra lelejmolt mindenkit mindenfélére. Szúnyogriasztó, sebtapasz és végül minket elemlámpára. És amikor végül visszakértem a lámpát, mert Macskabagoly lesés közben a tök kussban és sötétben levő csapatban stroboszkóposat játszott vele még neki állt feljebb.
- Bocsánat, hogy a gyerek játszós! és elvonultak.

Szép :)

2013. június 10., hétfő

Elhalmozva

Tegnap a nagyfiúba belecsapott a kedvességvillám, de egyszerűen tündéri volt a húgával. Először is, amikor annak az itatója kifogyott már ugrott is, hogy teletöltse gyümölcslével. Utána csillogó szemekkel sutyorgott a fülembe, hogy hoz ő még neki mást is, csak el ne áruljam. És akkor elkezdett kincseket pakolni egy dobozba. A delikvens kellően boldog volt, így kapott még babaházat is az ölébe, plusz fátylat a fejére hercegnőjelmez gyanánt :)))

2013. június 9., vasárnap

Vérig sértett hercegnő

Az van, hogy bár én nem voltam velük, azért a gyerekek egy bazi jó hétvégét töltöttek az apjukkal a Balcsin. Onnan a szokott módon kicsit ideggyengén tértek haza, amit nekem bősz hisztirohammal jeleztek. Ebben volt minden, de főleg fáradtság a sok élménytől. Főleg A. volt kiborulékony, de erre számítottam is. Viszont amikor a fürdetésénél már olyan dolgokon is leakadt, amiket máskor simán vesz: eddig imádott hajat mosni, na akkor már én is lefáradtam és végül feladtam a könyörgést. Víz fejrezuttyant, gyors sampon, még egy adag víz és készen is voltunk. Hittem én.

A lány zokogva mászott ki a kádból, kiakadt azon is, hogy gyorsan megtörölgettem és ordítva, sírva-ríva, hangosan panaszkodva vonult a szekrényéhez és kőkomolyan elkezdett öltözködni, hogy akkor ő most elköltözik egy olyan helyre, ahol neki jó. Hogy vigyem el őt máshova és hagyjam ott, mert ő nem akarja, hogy ott legyek. Neki itt rossz, ő bizony megy.

És nagyon is komolyan gondolta. Teljesen felöltözött, majd fent a nappaliban folytatta a zokogást. Igazán nem tudtam, mihez kezdjek... semmi nem volt jó. Délután még bevált mindkettőnél, hogy figyelemelterelőnek elindítottam egy mesét, de ezt este nyolckor már nem akartam. Végül elkezdtem mesélni neki egy titkos zenéről, amit egy anyuka hallgatott mindig a kislányával, amíg az a pocakjában volt és bla-bla-bla.

Ismét bevált, hála az Égnek...

2013. június 8., szombat

Honnan tudod?

Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek? - kérdeztem M.-t
- Igen - válaszolta magától értetődően
- És honnan tudod? - tettem fel neki a fölöttébb fineszes kérdést, elsődleges szeretetnyelvét kiderítendő
- Látom a szemedben - nézett rám a gyönyörű kék szemecskékkel. Nyilván csöpögősre olvadtam, de nem hagytam magam és felkínáltam néhány alternatívát. No de mégis mit szeretsz a legjobban, ha birkózunk? (fiúknak ez a legtutibb testi érintés egy bizonyos kor fölött), ha ajándékot kapsz vagy ha mondjuk játszunk együtt.
- Mindhárom! - vágta rá, de lebukott, mert a birkózásnál akkorát csillant a szeme, hogy csak na. És azt hiszem az ajándékok még azok, amik számára a szeretet kifejeződései. Kiderült az is, hogy a szóbeli dicséret - amit én magam annyira nagyra értékelek - alig valamit, szinte semmit sem jelent neki. Hát, tegnap is okosabb lettem :)))

2013. június 5., szerda

Az SZTK gyönyörei

Gondoltam a terhesség első szakaszában úgysincs semmi extra, így spórolok egy kicsit és az első trimesztert sztk-ban tolom le. Az orvosválasztás egyszerű volt, akinek a leghamarabb volt szabad időpontja. Időpontra jöttem és már rosszallóan vártak odafent, hogy miért olyan lassan értem fel a negyedikre. Nulla bemutatkozás, kérdezték: miért jött? - Szerintem terhes vagyok. - Vetkőzzön le!
- Hol szült korábban? (honnan tudta)
válaszoltam
- Akkor most miért nem a Barna doktorhoz ment?
- Mert ő nem rendel ambulánsan és anyagi okokból most nem mennék magánra.
Még két-három száraz rutinkérdés, majd szétvetett lábakkal feküdtem a vizsgálóasztalon. Eszköz becuppant, majd egy szó sem hangzott el és másik eszköz becuppant, az az UH volt. Némi kotorászás, majd mondá:
- Öltözzön és megbeszéljük
(ilyenkor akár meg is lehetne ijedni)

Felöltöztem, odaültem, elém toltak egy papírt, hogy menjek vérvételre és két hét múlva jöjjek vissza. Kb itt tett volna ki a pasi, de én már csak néztem rá kérdőn, mire közölte:
Egy 6 mm-es élő embrió van a méhében. Mobilja megcsörrent. Viszlát!

Nya... annyira örülök, hogy majd a Barna Péterhez fogok járni terhesgondozásra. De ezzel a látogatással és az UH-val már meg is spóroltam a kiságy árát :) Még egy kört lefutok itt, aztán megyek Barna dokihoz az ismerős, kedves légkörbe, akinek még arra is mindig volt gondja, hogy a vizsgálat után a kezét nyújtsa, ami (pláne nagy pocakkal) kedves segítség a feltápászkodáshoz.

És hogyan vagyunk? Hát én éhesen, fáradtan és meglehetősen ingerlékenyen. Minden és mindenki az agyamra megy. Most nagyon nehéz elképzelni, hogy főállású anya leszek hamarosan.

A családnak kicsit később mondjuk el, Anyuéknak majd a nyaraláson, hacsak le nem bukok hamarabb (sztem már most látszik rajtam). Bocs, Anyu :)